A "Cicatörténetek" menüpontban igyekszem többnyire kedves, olykor megható, vagy éppen megmosolyogtató igaz történeteket közreadni.

 

5. történet

Megtanultam szeretni a cicákat....

Szeretem az állatokat, de soha nem tartottam magam egy macskás embernek. Mindig azt éreztem, hogy a macskák olyan tartozkodók és nem igazán embercentrikusak.

2007-ben, egy őszi napon kinéztem az ablakomon és megláttam egy kicsike fekete és fehér macskát, összegömbölyödve a levelek között, igyekezvén magát melegen tartani. Sovány volt és nagyon megsajnáltam.  A következő nap vásároltam egy kis olcsó, száraz macskaeledelt. Amikor kinéztem az ablakon, hogy meggyőzödjek, a kicsi, gyöngécske macska még mindig a levelek között feküdt, meleget keresvén.
Megtöltöttem egy tálat étellel és kimentem. Ahogy meglátott engem, a drága kicsi lélek, sziszegett és elrohant. Rájöttem, hogy valójában nem szelíd cica, és arra gondoltam, hogy legalább etethetem őt és ez lenne a mi kettőnk kapcsolata. Letettem az éltelt és elmentem.

Így telt el jópár nap, egyik a másik után. Néha láttam őt az ablakomból, ahogy eszik.

Ahogy a tél jelezte közeledtét, elkezdtem egyre közelebb tenni a tálkát a verendámhoz. NEM SZERETEM a macskákat de nem akartam azt látni, hogy fázik. Amikor lehullott az első hó, kisétáltam a verendámra és ő mindig elrohant. Igen, egyre többet OTT aludt a verandán.

Tehát én NEM SZERETEM a macskákat, de kikészítettem neki egy takarót, hogy ne fázzon. A tél kemény volt.  A napok hidegek voltak és sok hó esett.  NEM SZERETEM a macskákat, de
kezdtem ideges lenni, amikor pár napig nem láttam őt.

Egy hóvihar után, kicsit kint hagytam a kutyáimat és akkor hallottam egy hangos MIAU-t, egyenesen a verandám alól. Csak néztem és néztem. Észrevettem, hogy a deszkák alól 2 hatalmas zöld szempár meredt rám kétségbeesetten. Felkaptam az egyik deszkát (egyértleműen beszolrult), és elrohant. Egyszer visszanézett, mintha azt mondaná: "köszönöm" és elment. Továbbra is folytattuk az "etetlek, de ne gyere túl közel" kapcsolatunkat a tél folyamán és még kora tavasszal is.

Ahogy az idő javult valami csoda történt. A kis macsek egyre többet jött fel a verandámra, amíg én kint ücsörögtem. Nem érinthettem meg őt, de örömmel játszott ott bogarakkal és evett amíg ott voltam. NEM SZERETEM a macskákat, de vettem neki egy játékegeret amivel játszhat és ő szerette is.

Ahogy telt-múlt az idő én továbbra is etettem őt. Egyre közelebb jött, de még mindig nem érinthettem meg. Ahogy a napok múltak egyszercsak elkezdett enni  a kezemből!!!!!!! Majd egy másik nap, az én kicsi rosszcsont macskám elkezdte harapdálni (gyengéd harapások) a kezemet, eldöntöttem, hogy Lucynak  fogom elnevezni  (Lucifer után), mert néha olyan volt mint egy kisördögJ))

Hogy rövidebbre fogjam e hosszú történetet, az én kis Lucym mindennap eljött és dorombolt a lábamnál, hagyván hogy szeressem és kényeztessem. Megkedvelte a kutyáimat is, játékosan rajtuk ütött, ahogy elsétáltak a bokrok előtt, ahol ő elbújt.:)) Hangosan dorombolt, hagyta hogy simogassam a pociját. Boldog volt az újonnan szerzett családjával.

Ahogy közeledett ismét az ősz, észrevettem, hogy az én Lucym pocija egyra nagyobb. Kismacskák.. 2008 szeptember 12-én az én kicsi Lucym nagyon fájdalmasan nézett fel rám. Mondtam a férjemnek hogy szerintem szülési fájdalmai vannak. Lucy megengedte nekem, vagyis inkább egyenesen igényelte, hogy vele maradjak a szülés alatt. 4 csodaszép kismacskát hozott a világra!!! Betettük őket egy dobozba kint. Folyamatosan ellenőriztem a kicsiket, akiket a világra segítettem. Aggódtam, mert sok vadon élő állat van a környékünkön (mosómedve, vadabb cicák), ezért inkább behoztam a kis családot házon belülre.

Dorombolt és nagyon boldog volt, hogy biztonságban van.  Befogadom Lucyt és a kicsinyeinek nagyon jó otthonokat keresek. Rengeteget tanultam a saját tapasztalataimból. Az én Lucym szeret és bízik bennem feltétel nélkül. Hagyja, hogy foglalkozzam vele és a kicsinyeivel, mindezt a félelem legkisebb szikrája nélkül.

Megtanulta szeretni az embereket és én megtanultam SZERETNI a cicákat!

(Eredeti forrásanyag: http://www.our-happy-cat.com/lucy-lovely.html)

 

4. történet

Egy talált cica....

Smoky egy barna cirmos cica, akinek  alig volt esélye a túlélésre.  Fiatal cicuska volt, és a járdán vonszolta magát, amikor rátaláltunk. Egyenesen egy forgalmas út felé tartott, iszonyatos macskanáthától szenvedve. A szemei  teljesen össze voltak ragadva, így semmit sem látott. Bundája koszos volt és fénytelen. Nagyon rossz állapotban volt.

Arra gondoltunk, hogy egy közeli temetőből jöhetett, ahol egy csoportnyi elvadult macska élt, de az állapotából ítélve az is egyértlemű volt, hogy elárvult. Felnyaláboltuk őt és elvittük az állatorvoshoz. Nagyon hosszú ideig rosszul nézett ki. Sokat csetlett-botlott , mivel szegény nem látott és még az evést is nehéznek találta.

Mellette kellett hogy legyünk folyamatosan az elkövetkező pár napban. Kiskanállal etettük őt egyszerre csekély mennyiségű, langyos tejjel. Szerencsére felgyógyult, de sajnos azóta is kancsal, feltételezzük hogy ez negatívan kihat a látására, de ettől függetlenül egy nagyon bájos cica.

Az élet fintora, hogy sohasem akar házon kívülre menni, pedig bátorítjuk őt. Azt hiszem fiatalkori gyötrelmei  miatt egyszerűen csak biztonságot akar maga körül. Smoky most 13 éves, és társaságával nagyon szép évekkel ajándékozott már meg bennünket. Boldog cica, ahogy ez a képen is látszik. (Susan from England).

                                     cat rescue stories Smoky

 (Eredeti forrásanyag: http://www.our-happy-cat.com/cat-rescue-stories.html)

 

3. történet 

 

Libby cica, aki szeme és füle lett Cashew kutyusnak

Cashew, egy 14 éves labrador retriever, aki sajnos vak és siket is. A legjobb barátja egy 7 éves, vörös cica Libby, aki szeme és füle lett. Libby átsegíti Cashew-t minden akadályon, elvezeti az etető táljáig, és mellette alszik minden éjszaka. Az egyetlen időszak, amikor különvannak, az az, amikor a gazdi elviszi Cashew-t sétálni. Cashew gazdái tudják, hogy a cica nélkül Cashew elveszett és nagyon magányos lenne. Libby csupán csak egy állat, aki tudja, hogy mit kell tennie, és teszi is éjt nappallá téve barátjáért.

                                                                          

(Eredeti forrásanyag: http://www.xmission.com/~emailbox/leadsblind.htm)

 

2. történet

Luna öröksége

 

"1995-ben fogadtam örökbe egy -fiú- sziámi cicát. Luna lett a neve és a legjobb barátommá vált. Mindenhová követett engem. Ha a Tv-t néztem mellém ült a kanapéra, ha zuhanyoztam a wc tetőre ülve várta, hogy kilépjek a zuhany alól. Minden éjjel velem aludt a paplan alatt.

Persze, tudom, hogy ez most furcsán hangzik, de ha gondjaim voltak elég volt csak átölelnem őt, és máris minden sokkal jobbnak, könnyebbnek tűnt. Luna egy állandóság volt az életemben, és tudtam, hogy mindig számíthatok rá.

 

2004 augusztusában saját lakásba költöztem, és következő év januárban azt kellett észrevennem, hogy Luna szinte csont és bőr lett. Az állatorvos rákot állapított meg  nála. Előrehaladott állapotban volt, így már nem tudták őt kezelni, de úgy tűnt nincsenek fájdalmai, és így képtelen voltam lemondani róla. Tudtam, hogy most életem legnehezebb időszaka következik, hisz ő a legjobb barátom. Bizakodtam, mert áprilisig egész jól érezte magát, de lassan elkezdett zihálni és akkor tudtam, hogy eljött az idő. Éjjel 11 óra volt, amikor el kellett vinnem őt elaltatni. Másnap temettem el (egy szívvirág bokor alá) nagymamáméknál, ahol 10 boldog évet töltöttünk el együtt. Még aznap később vettem egy karkötőt szív alakú amulettel és belegravíroztattam: "Luna 2005. 04.09."

 

2 nappal később elmentem egy állatvédő szervezethez, hogy megnézzem a kutyusokat, bár tudtam, hogy még nem vagyok felkészülve egy másik állat örökbefogadására. Ehhez előbb azonban el kellett mennem a macskák ketrece előtt, amikor is egy kis tarka cica rámnézett és panaszosan nyávogott. Nagyon tündéri volt, de tovább mentem.  Később meglátogattam a nagymamámat és természetesen meséltem neki a cicáról. Mikor nagyi még aznap visszament velem megnézni a kutyát -aki szerintem neki is tetszene-, ugyanaz a cica kinyújtotta  a mancsát és megpaskolt vele, ahogy elhaladtunk a ketrece előtt. Megálltam és megsimogattam őt, közben elmondtam a nagyinak, hogy ő volt az a cica, akiről beszéltem. 

 

Kiváncsiságból megnéztem a kártyán a nevét. Majd, mint aki körül megfordult a világ, megragadtam nagyikám karját és kábán álltam, mert a kártyán az állt: "Luna". Képtelen voltam elhinni....nem is kell  mondanom, hogy még aznap magamhoz vettem. Azt hiszem ez egy jel volt, vagy valami hasonló, nem tudom. Otthon nagyon jól kijöttünk egymással, és átkereszeltem őt: "Mushu"-nak. A legfurcsább az egészben az, hogy egy csomó dolgot úgyanúgy csinál, mint ahogy Luna tette. Egészen attól kezdve, hogy mindenhová követ, és ő is  megvárja amíg lefürdök... Néha ettől szomorú vagyok és sírok, mert Lunára emlékeztet, aki borzasztóan hiányzik és mindig is hiányozni fog, de azt hiszem, hogy valahol meg volt írva az, hogy Mushu rámtaláljon.

 

Gondolom ez talán nem túl érdekes vagy lenyűgöző számodra, és nem több mint egy véletlen, de számomra egészen elképesztő.

Mushy nem fogja elfoglalni Luna helyét, de talán folytatja majd az ő történetét."

   

(Eredeti forrásanyag: http://www.thecatgallery.com/amazing_cat_stories_page_3.html)

 

1. történet:

A macska

(Dwight Nelson nemrégiben mesélte nekem ezt az igaz történetet a templom pásztoráról.)

"A pásztornak volt egy macskája, amely egy nap felmászott a hátsó udvarban lévő fára, és nem mert lejönni.

A pásztor próbálta lecsalogatni - még meleg tejjel is - de hiába, a cica csak nem jött le. A fa nem volt elég erős ahhoz, hogy felmászhasson rá, ezért a pásztor eldöntötte, hogy kötelet köt a fára, majd a másik végét az autójához erősíti. Ha elhajt a fától, a fa törzse meghajlik és így leszedheti a fáról a cicát.

A gondolatokat tett követte, megkötötte a kötelet, majd arrébbállt az autójával. A fa meghajlott, de nem eléggé. Ezért elhatározta, hogy még egy kicsit előrébb megy, a fa majd jobban meghajlik, és így könnyen eléri a cicát. De ahogy távolabb gördült az autóval a kötél elszakadt. A fa törzse kilengett "bang" és a kiscica azonnal látóhatáron kívül elrepült a levegőben.

A pásztor szörnyen érezte magát. Bejárta az egész szomszédságot a cicát keresve, hogy látta-e valaki. De senki sem látott kóbor cicát. Így imádkozni kezdett: "Uram, a te gondjaira bízom a cicát", és folytatta addigi munkáját.

Néhány nap elteltével a zöldséges üzletben találkozott az egyik templomi hívővel. Amikor véletlenül belenézett a hölgy bevásárlókocsijába teljesen elképedt a macskaeledel láttán. Történetesen ez a hölgy köztudottan macskagyűlölő volt, így megkérdezte tőle: "Miért vásárol macskaeledelt, amikor annyira utálja a macskákat?? A nő azt válaszolta: "Nem fogja elhinni", és elmesélte, hogy a kislánya állandóan nyúzta őt egy macskáért, de eddig mindig elutasította őt. Majd néhány nappal ezelőtt, a gyermek ismételten könyörgött, és az anya végül azt mondta a kislánynak: "Ha az Isten ad neked egy cicát, akkor megtarthatod." És képzelje: "Figyeltem a gyermekemet amint kimegy az udvarra, letérdel és Istent kéri, hogy adjon neki egy cicát. És valóban, atyám, nem fogja elhinni, de a saját két szememmel láttam. Egy kiscica hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, széttárt mancsokkal repült az égből - egyenesen a kislányom előtt érve földet."

(Azt hiszem működött a gondviselésJ

(Eredeti forrásanyag: http://www.mountainwings.com)

 

 

 

 

Oldalmenü
Naptár
Diavetítő